Bezár

BEAC Labdarúgás: továbbra is az élen második csapatunk

Az Erdért otthonában ikszelt első csapatunk, Szczerbinski a BEAC II. gólzsákja ismét lecsapott!

Bp. Erdért SE – BEAC I   3-3

A BEAC I a győzelem reményében látogatott a Siketek Sporttelepre vasárnap délben, ahol az Erdért vendége volt. A hazaiak minden egyetemisták elleni meccs előtt vért isznak, majd meccs közben rendszerint igyekeznek vért fakasztani az egyetemistákból is. Csapatunk ennek megfelelően fokozott elszántsággal készült az összecsapásra, melyre napsütéses, de igen szeles időben került sor.

A BEAC kezdte jobban a mérkőzést, és már a 9. percben sikerült megszerezni a vezetést Erdei 18 méterről leadott bal lábas bombájával, 0-1. Lendületben maradt a BEAC, az Erdért nehezen találta a fogást az egyetemistákon. Inkább a hazaiak térfelén folyt a játék, ám viszonylag sok volt a pontatlanság. A félidő közepére kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, ám ekkor Erdei jól elvégzett jobb oldali szabadrúgására kiválóan érkezett a hosszún Porogi, és a hálóba bólintotta a labdát, 0-2. A félidő vége ismét inkább a BEAC-é volt, ám épp a szünet előtti utolsó percben egy hazai kontránál elaludt a védelem, így megszerezte a szépítést az Erdért, 1-2.

Erdei először duplázott a 2017-2018-as szezonban

A bekapott gól megfogta az egyetemistákat, és a második félidő első felében nem is találták a játékot. Az Erdért Engler és Bagó góljával meg is fordította az eredményt, 3-2. A BEAC már-már a szétesés jeleit mutatta, ám sikerült túltenni magunkat a sokkon, és ismét megragadni a kezdeményezést. Nizák végezhetett el 30 méterre a kaputól szabadrúgást, melyre a hosszún ismét Porogi érkezett kiváló ütemben. Támadónk középre fejlete a labdát, ahol Flaskay és Magyar is üresen érkezett, ám a kapus az utolsó pillanatban egy óriási reflexmozdulattal belekapott a labdába, mely így éppen a berobbanó Erdei elé került, aki ballal a hálóba gurított, 3-3.A hajrában több veszélyes lehetőség is kialakult mindkét kapu előtt, ám az eredmény már nem változott. Az Erdértet egy hatalmas kapusbravúr, míg a BEAC-ot a kapufa mentette meg az újabb bekapott góltól.

Összességében igazságosnak mondható döntetlen született. Sajnos a BEAC nem tudta megőrizni két gólos előnyét, és értékes két pontot hagyott el, így a dobogó is kicsit messzebb került ideiglenesen.
Jövő héten a hibátlan mérleggel listavezető MLTC látogat a Kövér Lajos utcába, ahol megpróbáljuk megszakítani 18 meccses győzelmi sorozatukat, és ezáltal tapadni az élmezőnyre.

A találkozó jegyzőkönyve Forrás: adatbank.mlsz.hu

 

BEAC II – Külker SC   2-0

Április 7-én, szombaton a BEAC II a Külker SC-ét fogadta a Kövér Lajos utcai Sportpályán. A hazaiak célja nem volt más, mint a 3 pont otthon tartása és lépésről lépésre haladni a hőn áhított bajnoki címért.

Ismételten határozott játékot képviselt a BEAC az első perctől kezdve, ennek köszönhetően az első félidőt teljes mértékben uralták. A játék a Külker térfelén folyt javarészt, azt átlépni csak az előrevágott labdákkal tudta a vendég csapat. Ebből adódott is egy kisebb zűr a BEAC kapuja előtt, amikor is egy beadást Püsök csúsztatott a saját kapuja felé, de Kulcsár bravúrral még ki tudta paskolni a labdát a rövid kapufa tövéből. Ezután viszont alig jutott szóhoz a vendég csapat. A 14. percben az első nagyobb lehetőséget gólra váltotta a BEAC, amikor a vendégek védője üres területbe akarta passzolni a labdát ám arra Juhász lecsapott és a kapu felé törő Szczerbinskinek adta kiváló ütemben a labdát, aki egy hidegvérű csel után a tizenhatoson belülről kilőtte a rövid felsőt, 1-0. Folytatódott a nyomás a vendég kapura, mivel az 1:0-ás előny mindig rejthet magában kockázatot. Erről ismételten a szürke mezesek 8-as játékosa gondoskodott. A játékvezető a Külker térfelén szabálytalanságot látott, a labda mögé Farkas állt, akinek a beívelését váltotta a 38. percben gólra Szczerbinski, 2-0.

A második félidőben már teret engedett a vendégeknek is a BEAC. Épp annyit tettek hozzá a meccshez amennyi kellett a gól elkerüléséhez. Látszott a csapaton még a keddi meccs fáradsága, valamint hogy az első félidőben mindenki kő keményen odarakta magát. A küzdeni akarásnak sajnos két áldozata is lett. Előbb Juhászt kellett lecserélni, helyére Harsányi állt be. Majd Vajait, akit Kovács váltott. Előbbinek a bokája, utóbbinak a combja sérült meg. A vendégek csak egy távoli lövést követően keresztlécig jutottak, valamint a Rumbold helyére beálló Csűri lőhette volna meg a BEAC harmadik gólját egy szöktetés után, ám a kapus résen volt és nem sikerült a kapuba találni. Így már zsinórban a 7. győzelmét aratta a BEAC II, akiket jövő héten a Csabagyöngye SE lát vendégül.

 

 

A találkozó jegyzőkönyve Forrás: Adatbank.mlsz.hu

 

#csakabeac