Bezár

Közgáz Liga – rájátszás

A vizsgaidőszak végeztével indul a Közgáz Liga alsó-és felsőházának rájátszása...

A decemberi fordulókkal véget értek az alapszakasz találkozói, így az új évben már csak azt kell eldöntenie a csapatoknak, hogy kik kerülnek majd a dobogóra az őszi-téli szezon végén, továbbá kik indulhatnak az első osztályban és kik pedig a második ligában a tavaszi szezonban!

Az alapszakasz eredményei után 4-4 fős csoportokra bontottuk a csapatokat, ahol ismét egy 3 találkozó vár minden csapatra.  A felsőházba az alábbi csapatok kerültek kedden: Corvinus Futsal, Laszteam, Vörös Diploma, Black Ram; szerdán a felső négyesbe pedig az Öregtavi Öregfiúk, a Sörminátorok, A Kosáryné réz Lola – Perceg a szú és a Végzet Huszárai jutott. Az alsóházban kedden a Majd Mi, a Strabag United, a 420 és az Amnézia csatázik majd az 5.hely megszerzéséért, szerdán pedig a Veni,Vidi, Vici, a Tárgyi Eszköz Mozgástábla, a Ceteris Paribus és a Törgáz küzdhet meg az egyetlen első osztályú helyért.

A rájátszás menete:
  • Az alapszakaszban megszerzett pontokat a csapatok továbbviszik a rájátszásba
  • Az alsó és felsőház kialakulása után a csoportok között nincs átjárás
  • Az alapszakasz helyezéseinek eldöntése a Közgáz Liga versenykiírása alapján kerül kihirdetése. Részletek ITT.
  • Ha pontegyenlőség lép fel a rájátszás után két csapat között, akkor az alábbi rendszer szerint kerülnek megállapításra a helyezések:
    1) Egymás ellen lejátszott mérkőzések eredményei
    2) A bajnokság összes lejátszott mérkőzésén (alapszakasz + rájátszás) elért jobb gólkülönbség
    (ha az egymás elleni mérkőzések arány 1-1 akkor is ez a következő döntő tényező, az ott elért gólarány nem számít döntőnek)
    3) A bajnokság összes lejátszott mérkőzésén (alapszakasz + rájátszás) mérkőzéseken szerzett több győzelem
    4) A bajnokság összes lejátszott mérkőzésén (alapszakasz + rájátszás) mérkőzéseken szerzett több gól
    5) Sorsolás

A rájátszás sorsolását a szokásos helyen találjátok meg:

Kedd

Szerda

A Közgáz Liga első szezonja után az alábbi módon bontjuk osztályokra a csapatokat:

A-Liga (első osztály): kedd felsőház 4 csapata + szerda felsőház 4 csapata + kedd alsóház győztese + szerda alsóház győztese (10 csapat)

A bajnokság telt háza esetén (24 csapat összesen a keddi-szerdai játéknapon) 2 db újonnan nevező csapat ‘szabadkártyával’ indulhat az első osztályban

B-Liga (másodosztály): keddi alsóház 6-7-8. helyezett csapata + szerdai alsóház 6-7-8. helyezett csapata + újonnan nevező csapatok

Az egyéb kérdéses esetekben a szervezőbizottság dönt majd a bajnokságok kialakításakor.

Közgáz Liga – Tavasz:

A Közgáz Liga tavaszi szezonja február végén egyből az őszi-téli szezon után kezdődik, szünet nélkül, azért hogy a vizsgaidőszakot sűrű részét ismét elkerüljék a találkozók. A nevezési időszak (bajnokság végeredményétől függetlenül) február elején indul, amiről természetesen kaptok külön értesítést majd!

Kommunikációs partnerünknek a Közgazdásznak köszönhetően kiváló csapat- és akcióképek kerültek fel a facebook oldalunkra. Kérünk titeket jelöljétek a képeken csapattársaitokat és magatokat:)

Csapatképek:ITT

Akcióképek: ITT

Jó rájátszást és sok sikert kívánunk minden csapatnak!